Férfi bomber dzsekik
Bomberdzseki – a kötelező tavaszi darab minden nőnek
Népszerű divat manapság a bomberdzseki. Történelmi ruhadarabról van szó, aminek népszerűsége nem véletlenül lett olyan hatalmas. A bombereket eredetileg az amerikai katonai légierő számára fejlesztették ki valamikor a negyvenes évek végén. Megjelentek a sugárhajtású repülőgépek, kisebb lett a pilotafülke mérete, emiatt teljesen új pilótakabátokat kellett gyártani. A korábbi irhakabátok a sugárhajtású gépek repülési magasságánál egyszerűen deresre fagytak, ha pára érte őket, ezért a bőr és az irha helyett nejlonból készült ruhadarabokat terveztek. Értelemszerűen a pilóták minden országban celebként ünnepelt személyek voltak. Innen pedig már csak egy apró ugrás volt, hogy a bomberdzseki divatja megjelent a társadalomban. Eleinte férfiak számára készültek el az első darabok. Mellette egyetemi csapatok sportolói is átvették ezt a fajta fazont. A női bomberdzsekik divatja kicsivel később kezdődött. A nyolcvanas években egészen fellendült, manapság pedig újra virágkorát éli. A férfi maszkulinabb és pufibb bomberjeihez képest a női bomberdzseki lehet akár egészen karcsúsított, finom darab is. Nem feltétlen kapcsolható minden fazonja a sportos megjelenéshez. Egy fekete női bomberdzseki például eklektikus eleganciát is képviselhet a megfelelő ruházattal összeválogatva.
Női bomberdzseki – tökéletes ötlet bulikra és mindennapokra
Egy női bomber lehet bohém játékos, de stílusos és letisztult is egyaránt. Nagyszerűen mutat egy elegáns farmerral, de miniszoknyához sem utolsó. Aki szereti a retro jellegű ruhadarabokat, azoknak erősen ajánlott beszerezni egy ilyen fazonú kabátot. A bomber megfelelően meleg, vízlepergetős réteggel rendelkezik, és különféle színekben kapható. Ha kedveljük a már említett retrót, akkor akár eredeti színű női zöld bomberdzsekit is választhatunk. Viszont az egyetemista csapatkabátok kedvelői is megtalálják maguknak a legszebb darabokat. Egy piros női bomberdzseki vagy akár egy kék-fehér formájában. Persze a modern divat erre a ruhadarabra kitalált különféle modern megoldásokat. Kedvünkre válogathatunk a különböző modern női bomberek színes fazonjai és mintás formái között.
Bomber – sportos megjelenés az aktív és igényes nőnek
A női bomberdzsekik kínálatában egyszerre találjuk meg a sportos és igényes hölgyek ízlésvilágát. Sportos megjelenése mellett már ránézésre is igényes és minőségi kabátok találhatóak meg a kínálatban. Ezért nem kell lemondanunk sem a stílusosságról, sem az igényes megjelenésről a sportosság mellett.
Női bomberdzsekik – slágerdivat számos színváltozatban
Ahogy már írtuk, rengeteg forma és színvilág kapcsolódik a bomberdzsekikhez. Beszerezhetjük retro fazonban és színekben, de a mai modern fine fashion tervezett darabjait is ugyanúgy megvásárolhatjuk. A nagy márkák, mint például a Moschino vagy a Guess, igazán dizájnos formába öntötte ezeket az örök darabokat.
Női bomber dzseki – gyakran ismételt kérdések
Hogyan viseljük a női bomber dzsekit?
Szinte mindenhez jól passzol egy bomber. Felvehetjük egy lazább farmerhoz vagy szoknyához, de az elegánsabb verzióit még a miniruhákhoz is. Érdemes vele kísérletezni, mert kényelmes és meleg viselet, ami univerzálisan hordható.
Hogyan néz ki egy bomberdzseki?
Egyszerű vállában nem szabott kabátot álmodtak meg annak idején pamut, poliészter- vagy nylonszövéssel. Az alja és a kabát ujja gumival húzott, ezért jól benntartja a meleget. Ezekhez társulhatnak egyetemi vagy katonai jelképek, de minta nélkül is nagyon sok színben és fazonban kapható.
/g-star-raw-bomber-dzseki-d28330-e348-fekete-regular-fit-0000306073968.jpg)
/g-star-raw-bomber-dzseki-d28330-e348-bezs-regular-fit-0000306073975.jpg)
/polo-ralph-lauren-bomber-dzseki-710923261002-sotetkek-regular-fit-0000303567491.jpg)
/guess-bomber-dzseki-m6yl23-w2814-sotetkek-regular-fit-0000306143135.jpg)
/tommy-hilfiger-bomber-dzseki-mw0mw36665-sotetkek-regular-fit-0000304650925.jpg)
/guess-bomber-dzseki-m6yl23-w2814-sotetzold-regular-fit-0000306143128.jpg)
/ea7-emporio-armani-bomber-dzseki-8npb12-pn7lz-1100-feher-regular-fit-0000303081256.jpg)
/guess-jeans-bomber-dzseki-m5rl81-whaa2-khaki-regular-fit-0000304583919.jpg)
/guess-jeans-bomber-dzseki-m5rl81-whaa2-fekete-regular-fit-0000304583933.jpg)
/polo-ralph-lauren-bomber-dzseki-710923261001-bezs-regular-fit-0000304303715.jpg)
/adidas-bomber-dzseki-stadium-jx5637-zold-loose-fit-0000305427977.jpg)
/adidas-bomber-dzseki-stadium-jx5638-feher-loose-fit-0000305427991.jpg)
/ea7-emporio-armani-bomber-dzseki-8npb20-pnfzz-1200-fekete-regular-fit-0000304287220.jpg)
/tommy-hilfiger-bomber-dzseki-mw0mw38674-sotetkek-regular-fit-0000304653704.jpg)
/calvin-klein-bomber-dzseki-recycled-sateen-hero-bomber-k10k109907-barna-regular-fit-0000303117313.jpg)
/guess-bomber-dzseki-m5gl28-wh762-sotetkek-regular-fit-0000304855092.jpg)
/guess-jeans-bomber-dzseki-m5gl32-whaa2-kek-regular-fit-0000304855139.jpg)
/guess-bomber-dzseki-m5rl19-wgu82-feher-regular-fit-0000304583742.jpg)
/guess-bomber-dzseki-m6yl13-w2804-sotetkek-regular-fit-0000306143111.jpg)
/guess-atmeneti-kabat-182886-barna-classic-fit-0000306143104.jpg)
/guess-jeans-bomber-dzseki-m5gl32-whaa2-bezs-regular-fit-0000304855115.jpg)
/guess-jeans-bomber-dzseki-m5gl32-whaa2-ekru-regular-fit-0000304855122.jpg)
/guess-jeans-bomber-dzseki-m5rl32-whac2-bezs-regular-fit-0000304583780.jpg)
/guess-bomber-dzseki-m5rl19-wgu82-szines-regular-fit-0000304583728.jpg)
/ea7-emporio-armani-bomber-dzseki-8npb04-pnn7z-1133-zold-regular-fit-0000303534530.jpg)
/guess-bomber-dzseki-m5gl24-wh720-bezs-regular-fit-0000304855078.jpg)
/hugo-bomber-dzseki-dabin-50563037-bezs-oversize-0000306293137.jpg)
/pepe-jeans-bomber-dzseki-melvin-pm403060-kek-regular-fit-0000304747670.jpg)
/save-the-duck-bomber-dzseki-d32160u-wind20-zold-regular-fit-0000305160607.jpg)
/guess-bomber-dzseki-m5rl19-wgu82-khaki-regular-fit-0000304583766.jpg)
/vans-bomber-dzseki-vn000hmqjdu1-sotetkek-regular-fit-0000305221773.jpg)
/alpha-industries-bomber-dzseki-coach-logo-156145-narancssarga-regular-fit-0000305301604.jpg)
/tommy-jeans-bomber-dzseki-essential-dm0dm17982-bezs-regular-fit-0000303419172.jpg)
/puma-bomber-dzseki-varsity-623691-fekete-oversize-0000303324537.jpg)
/guess-bomber-dzseki-logo-m4rl39-wfws2-bezs-regular-fit-0000303380809.jpg)
/karl-lagerfeld-bomber-dzseki-505405-551501-fekete-regular-fit-0000304612268.jpg)
/guess-bomber-dzseki-m5rl02-wgu82-ekru-regular-fit-0000304583636.jpg)
/kappa-bomber-dzseki-authentic-gomin-331h2mw-fekete-comfort-fit-0000303899653.jpg)
/calvin-klein-bomber-dzseki-sateen-k10k112370-fekete-regular-fit-0000303109233.jpg)
/tommy-hilfiger-bomber-dzseki-varsity-mw0mw34023-piros-regular-fit-0000302818693.jpg)
/alpha-industries-bomber-dzseki-ma-1-196108-fekete-regular-fit-0000300077818.jpg)
/boss-bomber-dzseki-ze-push-50568931-fekete-regular-fit-0000306194083.jpg)
/tommy-jeans-bomber-dzseki-colorblock-varsity-dm0dm18702-sotetkek-regular-fit-0000303419622.jpg)
/geox-bomber-dzseki-spherica-m4522v-t3083-f9000-fekete-regular-fit-0000303889050.jpg)
/calvin-klein-jeans-bomber-dzseki-logo-aop-j30j324658-fekete-oversize-0000303117849.jpg)
/tommy-jeans-bomber-dzseki-letterman-dm0dm17880-fekete-regular-fit-0000303115142.jpg)
/hugo-bomber-dzseki-dabin-50563037-fekete-oversize-0000306293120.jpg)
/guess-bomber-dzseki-z6yl08-w3514-bezs-regular-fit-0000306151628.jpg)
/karl-lagerfeld-jeans-bomber-dzseki-b3m15051-fekete-regular-fit-0000306338517.jpg)
/boss-bomber-dzseki-boss-x-aston-martin-c-skiles-180-50565023-barna-regular-fit-0000306189959.jpg)
/ea7-emporio-armani-bomber-dzseki-8npb20-pnfzz-0208-fekete-regular-fit-0000304285875.jpg)
/tommy-hilfiger-bomber-dzseki-americana-varsity-mw0mw40647-sotetkek-regular-fit-0000305035691.jpg)
/boss-bomber-dzseki-c-skiles-180-am-50565023-fekete-regular-fit-0000306189966.jpg)
/karl-lagerfeld-bomber-dzseki-505061-563902-fekete-regular-fit-0000306334397.jpg)
/ea7-emporio-armani-bomber-dzseki-8npb20-pnfzz-0562-sotetkek-regular-fit-0000304285905.jpg)
/ea7-emporio-armani-bomber-dzseki-8npb12-pn7lz-1562-sotetkek-regular-fit-0000304285790.jpg)
/boss-bomber-dzseki-h-covor-50564412-fekete-relaxed-fit-0000306192874.jpg)
/guess-bomber-dzseki-z6yl07-k5007-fekete-regular-fit-0000306151635.jpg)
/tommy-jeans-bomber-dzseki-tjm-souvenir-dm0dm23220-sotetkek-regular-fit-0000305953025.jpg)
/karl-lagerfeld-bomber-dzseki-505005-563538-fekete-regular-fit-0000306334274.jpg)
/calvin-klein-bomber-dzseki-lv040fm512-bezs-regular-fit-0000305955920.jpg)
/guess-bomber-dzseki-z6yl07-k5007-barna-regular-fit-0000306151642.jpg)
/adidas-bomber-dzseki-sst-adicolor-classics-cotton-twill-tracktop-kr1371-fekete-regular-fit-0000305988171.jpg)
/tommy-hilfiger-bomber-dzseki-packable-bomber-mw0mw43462-fekete-regular-fit-0000305945761.jpg)
/ea7-emporio-armani-bomber-dzseki-8npb20-pnfzz-u8085-szurke-regular-fit-0000306278806.jpg)
/polo-ralph-lauren-bomber-dzseki-710970569002-feher-regular-fit-0000306061873.jpg)
/calvin-klein-bomber-dzseki-ls-matte-lv040fm512-fekete-regular-fit-0000305573971.jpg)
/calvin-klein-jeans-bomber-dzseki-lv04rg505g-fekete-regular-fit-0000305957276.jpg)
/boss-bomber-dzseki-h-comber-253-50544097-bezs-regular-fit-0000305330369.jpg)
/joop-bomber-dzseki-jo-372arik-30103695-sotetkek-regular-fit-0000306317765.jpg)
/calvin-klein-bomber-dzseki-lv040fm512-sotetkek-regular-fit-0000305043047.jpg)
/alpha-industries-bomber-dzseki-138116c-fekete-regular-fit-0000304543654.jpg)
/hugo-bomber-dzseki-badamo-2621-50556484-fekete-regular-fit-0000306292918.jpg)
/karl-lagerfeld-bomber-dzseki-505061-562902-fekete-regular-fit-0000306023239.jpg)
/alpha-industries-bomber-dzseki-ma-1-vf-59-long-168100-fekete-slim-fit.jpg)
/karl-lagerfeld-bomber-dzseki-505005-561533-fekete-regular-fit-0000305886934.jpg)