Légy naprakész kedvenc termékeid árcsökkentéseiről!
Értesülj gyorsabban az újdonságokról és az aktuális akciókról.
A gyermekruhák összeállítása talán a legújabb korokig nem volt túlbonyolítva. Most azonban egy kisgyermek jóformán még pici korában, ahogy bölcsibe kerül, de legalábbis óvodába, szoros napirendnek kell, hogy megfeleljen. Akár reggel héttől délután ötig is előfordulhat, hogy nem otthon, hanem intézményi keretek között tölti az idejét, így fontos, hogy már egészen fiatal kortól praktikus, jól felszerelt ruhatárral rendelkezzen a kisgyermek. A lányok esetében ez már csak azért is helytálló, mert gyakran ők is szeretnének szinte egészen kicsi koruktól fogva csinosan öltözködni. Ezért a lány ruhák keresésekor nem ritka, hogy saját maguk segítik kiválasztani a legtrendibb darabokat. A kislányoknak tervezett darabok pont ezért különféle divatos szabással és anyagokkal készülnek, méghozzá olyan módon, hogy egyben mindegyik kényelmes legyen a sűrű hétköznapokon is.
A mindennapi játék, amely gyermekeink fejlődésének egyik leglényegesebb összetevője, meglehetősen sokoldalú a kicsi természetétől, beállításától függően. Fontos, hogy mind a benti, mind a kinti játék alkalmával kényelmes, nem szoros, természetes anyagú, jól szellőző ruhában legyen a gyerkőc. A földön csúszás-mászás, a fogócska, a hinták és a csúszda pedig kimondottan feladják a leckét a hétköznapi gyerekruhák összes fajtájának. Nem elhanyagolható szempont hát a mindennapi ruhák anyagának minősége, színtartóssága, hiszen elég sűrűn kerülnek mosó- és szárítógépbe. A homokozó sztárjainak, a fűcsomókon csúszkáló focistáknak, a hinták és csúszdák kisördögeinek viselt ruhái elvárható, hogy a következő óvodai babaházi teadélutánon vagy kirakómaratonon is makulátlan állapotban legyenek. Hogyan válasszunk tehát ennek tudatában ruhát a kislányunknak, akik ugyanúgy szeretik a rohangálást, ahogyan a fiúk? Először is mindig olyan darabot keressünk, aminek anyaga jól bírja a fentebb vázolt eseményeket. Az oviban is fog játszani a gyermekünk, tehát mindenképp könnyen kezelhető és tisztítható ruhát válasszunk. Fontos, hogy lányka ruha esetén az ne legyen túl rövid, mert a játék közben azt ők sem szeretik, ha felcsúszik rajtuk a ruházat. Ezért legalább egy térdig érő fazont válasszunk.
A kislányok már egészen aprócska koruktól máshogy viselkednek egy elegánsabb kisruhában, egy masni vagy csatocska hajukba ügyeskedése esetén is! Onnantól pedig, hogy tükörhöz is hozzáférésük van, végképp új korszak kezdődik a lányos családok életében. A hölgyek ízlése bizony már pelenkás korban megjelenik, és a továbbiakra tekintettel érdemes is őket támogatni egy-egy szín vagy forma választásánál. Egész kicsi kortól értékelik a kis hölgyek, amikor egy-egy alkalommal elegáns ruhába bújhatnak, és abban csodálja őket a szűkebb vagy tágabb udvartartás. Némelyik kislányt a színek vonzanak, míg másokat a pörgős szoknya. Bárhogy is, a különleges eseményekre gyerekkorban beszerzett alkalmi ruhák legszebb darabjait gyakran még idősebb korban is büszkén, csillogó szemekkel, mosolyogva nézegetik. Így ezek a darabok igazán hosszú távú befektetésnek minősülnek.
A legjobb, ha természetes anyagból készített, jól szellőző darabokat nézünk, amiben a kicsi könnyen mozoghat. Fontos a ruha hossza is, az legalább térdig érjen, a színt és a mintázatot pedig bátran válasszuk ki együtt a gyerkőccel.
A legjobb egy könnyen kezelhető, kevésbé kényes anyagból készült, de csinos darab. Számítsunk rá, hogy a ruhácska koszos lehet például játék közben, ezért sokat kell mosni. Emiatt mindenképp tartós, strapabíró, de divatos típusokat válasszunk.