Gyerek cipők
Gyerekcipők – elegáns választás minden napra
A gyerekcipők esetében kiemelt figyelmet kell fordítani a minőségre. Elengedhetetlen, hogy a lábbeli bőrbarát anyagból készüljön és jól szellőzzön, engedje át a levegőt és vezesse el a hőt. Így elkerülhető, hogy nedves zoknit kelljen viselnie a gyermeknek. Az említettek mellett rendkívül fontos a gyereklábbelik esetében, hogy ideális legyen a kialakításuk és komfortos érzetet biztosítsanak a legkisebbek számára. Továbbá elengedhetetlenül fontos, hogy megfelelő stabilitást biztosítsanak, jól tartsák a lábat és mindeközben rugalmasak is legyenek. Mindemellett lényeges, hogy a lábbeli előrésze elegendő helyet biztosítson az apró lábujjaknak, a talprésze pedig kellően könnyű és hajlékony legyen. Utóbbi esetben a bordázottság is fontos kritérium, hiszen védelmet nyújt az elcsúszás ellen. Az ideális lábbeli minden körülmények között támogatja az apró lábakat az egészséges fejlődésben.
Gyereklábbelik – megfelelő és kényelmes megoldás
Annak érdekében, hogy a gyereklábbelik valóban kényelmesek és megfelelőek legyenek, a méretválasztásra is kiemelt figyelmet kell fordítani. Azzal érdemes tisztában lenni, hogy a gyerekek esetében gyorsan változik a lábméret, hiszen évente akár több számmal is nőhet. Emiatt legalább havonta érdemes megmérni az apró talpakat. Ha már nem ideális az adott lábbeli mérete, mihamarabb be kell szerezni egy nagyobb változatot. A gyerekcsizma vagy gyerek sneaker esetében egyaránt fontos, hogy fél-egy centiméterrel hosszabb legyen a gyerkőc lábánál. Azonban túl nagy méret mellett sem szabad dönteni, hiszen a túl hosszú cipő sem egészséges a pici lábaknak, sőt balesetveszélyes is.
Lábbeli gyerekeknek – a termékek széles választéka elérhető a Modivo.hu-n
A gyerekcipők, még a gyerek edzőcipők is különféle színekben és mintákkal kaphatóak. Ennek köszönhetően a cipővásárlás során a kislányok és a kisfiúk is egyszerűen megtalálják a kedvencüket. Azonban a választás során a dizájnt semmiképp sem szabad a kényelem és a minőség elé helyezni. Elsősorban az a fontos, hogy a kiválasztott cipő segítse a pici lábakat az egészséges fejlődésben. Ezután természetesen következhet a dizájn, amelynek eldöntését érdemes a gyermekre bízni, hiszen ő fogja minden egyes nap hordani a kiválasztott lábbelit. A termékek széles választéka elérhető a Modivo.hu-n, ahol többek között olyan népszerű és megbízható márkák közül lehet választani, mint az Adidas, a Boss, a Calvin Klein Jeans, a Columbia, a Converse, a DeeZee, a Diadora, a Fila, a Gino Rossi, a Gess és a Nike.
Cipők gyerekeknek – gyakran ismételt kérdések
Hogyan vásároljunk gyerekcipőt?
Gyerekcipő vásárlásakor érdemes a megbízható márkák termékei közül választani, hiszen a kimagasló minőség csupán ebben az esetben garantált. Továbbá kiemelt figyelmet kell fordítani a kialakításra, a kényelemre és a megfelelő anyaghasználatra. Az olcsó és silány minőségű lábbeliket mindenképpen érdemes kerülni, hiszen hosszú távon komoly problémákat okozhatnak az apró lábak számára. Végül pedig a dizájnra kell figyelni, hiszen elengedhetetlen, hogy a gyerkőc szeresse az új cipőjét.
Milyen gyerekcipőt érdemes választani nyárra?
A nyári gyerekcipők esetében is nagyon fontosak a már említett kritériumok. Ezeknél a lábbeliknél is kiemelt figyelmet kell fordítani a kialakításra, a minőségre és természetesen a dizájnra. Továbbá a legmelegebb hónapokban hordott lábbelik esetében kiemelt fontossággal bír a megfelelő szellőzés, szóval az anyaghasználat is nagy szerepet kap. Vásárlás előtt ezekre gondoljunk!
/adidas-sportcipok-superstar-ii-comfort-closure-elastic-lace-kk2125-barna-0000305979070.jpg)
/adidas-sportcipok-campus-00s-led-lights-comfort-closure-elastic-lace-ki9393-rozsaszin-0000306063174.jpg)
/puma-sportcipok-speedcat-charmies-jr-407430-02-rozsaszin-0000306003835.jpg)
/sprandi-tornacipo-cwbeo-yl201407-iv-ch-sotetkek-5907964242178.jpg)
/elisabetta-franchi-lovaglocsizma-f4a6-e0709-1333-fekete-0000306285200.jpg)
/frozen-papucs-ceo-bic-aw26-202dfr-vilagos-lila-5907964169833.jpg)
/sprandi-papucs-ceo-cm251204-3-fekete-5907964182238.jpg)
/elisabetta-franchi-lovaglocsizma-f4a6-e0744-1251-fekete-0000306285187.jpg)
/dc-shoes-teniszcipo-ceowb-lea-zl-dc001-ch-fekete-5906751897928.jpg)
/reebok-sportcipok-v9-25181-03-iv-dz-feher-5907964247272.jpg)
/beverly-hills-polo-club-sportcipok-eo-avo-333-127-kek-5907964407676.jpg)
/guess-sportcipok-eo-v9-27006-fekete-5907964272328.jpg)
/puma-sportcipok-flex-focus-moder-faded-glow-ac-ps-313845-01-rozsaszin-0000306004160.jpg)
/geox-sportcipok-j-inek-boy-j669ca-014bc-c0038-d-fekete-0000306096073.jpg)
/geox-sportcipok-j-perth-boy-j467ra-0mefu-c0735-s-sotetkek-0000306094208.jpg)
/disney-classics-papucs-ceo-cm-aw26-210dcls-vilagos-lila-5907964265696.jpg)
/geox-sportcipok-j-perth-boy-j367re-0mems-c3009-s-sotetzold-0000306093508.jpg)
/adidas-sportcipok-superstar-ii-kk2104-bezs-0000305979131.jpg)
/tommy-hilfiger-sportcipok-t3x9-35233-1355999-d-fekete-0000306032149.jpg)
/adidas-babacipok-ceo-grand-court-crib-ki8217-feher-5907964063520.jpg)
/geox-sportcipok-b-flexyper-mini-girl-b566nb-0ajas-c8217-s-sotet-ezust-0000306092938.jpg)
/adidas-sportcipok-gazelle-indoor-jq8701-fekete-0000305189066.jpg)
/froddo-papucs-g1700455-5-s-vilagos-rozsaszin-0000306411869.jpg)
/deezee-papucs-ceo-css20535-06-lila-5907964182405.jpg)
/sprandi-sportcipok-ceo-cp66-23018-iv-dz-rozsaszin-5907964145929.jpg)
/my-little-pony-sportcipok-ceo-cp23-aw26-312mlp-rozsaszin-5907964317623.jpg)
/spidey-papucs-ceo-bic-aw26-303spid-sotetkek-5907964169840.jpg)
/asics-sportcipok-gel-1130-gs-1204a169-feher-0000306008816.jpg)
/adidas-sportcipok-lightorama-runner-shoes-children-kj9713-fekete-0000305975614.jpg)
/paw-patrol-papucs-ceo-bic-aw26-115paw-rozsaszin-5907964238263.jpg)
/spidey-papucs-ceo-cm-aw26-104spid-kek-5907964194743.jpg)
/tommy-hilfiger-felcipo-ballerina-t3a3-32580-0774-m-fekete-0000300783566.jpg)
/hunter-gumicsizma-ceo-hfc-02-fekete-5907964297840.jpg)
/primigi-sportcipok-gore-tex-2419000-d-rozsaszin-0000306408319.jpg)
/adidas-sportcipok-superstar-ii-cf-i-ji3990-feher-0000305979117.jpg)
/sprandi-tornacipo-ceo-css20532-02b-fekete-5907964170136.jpg)
/sprandi-sportcipok-ceo-cp72-26103-rozsaszin-5907964258476.jpg)
/adidas-sportcipok-streettalk-bold-shoes-junior-ki0050-bezs-0000305976116.jpg)
/guess-sportcipok-ceowb-bic-gg-68-ss-feher-5907964306825.jpg)
/geox-sportcipok-b-eclyper-girl-b665ma-000bc-c1r8z-feher-0000306093119.jpg)
/asics-teremcipok-upcourt-6-gs-1074a045-feher-0000304018985.jpg)
/adidas-sportcipok-vl-court-3-0-shoes-kk4584-barna-0000305975300.jpg)
/beverly-hills-polo-club-sportcipok-cwbeo-v9-8257-feher-5907964282419.jpg)
/adidas-sportcipok-streettalk-jq1808-fekete-0000305633569.jpg)
/adidas-sportcipok-advantage-base-2-0-id3888-fekete-0000303912277.jpg)
/guess-sportcipok-ceo-25kc1001-bezs-5907964498216.jpg)
/lasocki-kids-papucs-ceo-cm-251205-1-sotetkek-5907964341703.jpg)
/adidas-sportcipok-tensaur-run-4-0-shoes-children-ki2623-bezs-0000305975461.jpg)
/puma-sportcipok-flexfocus-modern-ac-inf-311523-38-fekete-0000306004474.jpg)
/geox-sportcipo-j-perth-boy-j367re-0fe8v-c9999-s-fekete-0000302497805.jpg)
/sprandi-papucs-ceo-cm-2501103-1-khaki-5907964149279.jpg)
/tommy-hilfiger-babacipok-t0a4-35055-1847999-fekete-0000306031739.jpg)
/calvin-klein-loaferek-v4a4-83429-0822-d-fekete-0000306032477.jpg)
/deezee-loaferek-cs5907-07-fekete-5907964270799.jpg)
/tommy-hilfiger-sportcipok-low-cut-velcro-sneaker-t3x9-35240-1355-s-fekete-0000306536999.jpg)
/adidas-sportcipok-vl-court-bold-shoes-ki4773-fekete-0000305976185.jpg)
/lasocki-kids-papucs-ceo-cm-251205-1-bezs-5907964340065.jpg)
/geox-sportcipok-j-perth-boy-j367re-0mems-c4002-s-sotetkek-0000306093515.jpg)
/polo-ralph-lauren-teniszcipo-theron-v-rf104098-feher-0000302782437.jpg)
/beverly-hills-polo-club-tornacipo-cwbeo-css20377-72-ch-fekete-5907964168010.jpg)
/skechers-sportcipo-rainbow-specks-310457l-bkmt-fekete.jpg)
/adidas-sportcipok-advantage-base-2-0-cf-c-ie9018-fekete-0000303911423.jpg)
/geox-sportcipok-j-eclyper-boy-j36lsa-000bc-c4002-m-sotetkek-0000304064012.jpg)
/adidas-sportcipok-grand-court-3-0-shoes-junior-kj4849-feher-0000305976130.jpg)
/geox-sportcipok-j-sketlite-girl-j66nwb-0nfkn-c8207-d-vilagos-rozsaszin-0000306096820.jpg)
/mickey-friends-papucs-ceo-nj-ss26-203dstc-rozsaszin-5906751619070.jpg)
/adidas-sportcipok-grand-court-3-0-hp3535-fekete-0000305633255.jpg)
/crocs-papucs-classic-chunky-glitter-clog-t-211940-rozsaszin-0000306207844.jpg)
/reebok-sportcipok-eo-classic-leather-100256740-fekete-5906751669075.jpg)
/geox-sportcipok-b-biglia-girl-b564ca-00722-c5004-bezs-0000306092662.jpg)
/geox-szandal-b-sandal-chalki-boy-b652qa-000bc-cd3f4-s-zold-0000305698865.jpg)
/mayoral-szandal-43734-15-ezust-0000305827371.jpg)
/skechers-sportcipok-uno-lite-314091l-wmlt-feher-0000305518880.jpg)