Gyerek bőrutánzatból cipők
Gyerekcipők – elegáns választás minden napra
A gyerekcipők esetében kiemelt figyelmet kell fordítani a minőségre. Elengedhetetlen, hogy a lábbeli bőrbarát anyagból készüljön és jól szellőzzön, engedje át a levegőt és vezesse el a hőt. Így elkerülhető, hogy nedves zoknit kelljen viselnie a gyermeknek. Az említettek mellett rendkívül fontos a gyereklábbelik esetében, hogy ideális legyen a kialakításuk és komfortos érzetet biztosítsanak a legkisebbek számára. Továbbá elengedhetetlenül fontos, hogy megfelelő stabilitást biztosítsanak, jól tartsák a lábat és mindeközben rugalmasak is legyenek. Mindemellett lényeges, hogy a lábbeli előrésze elegendő helyet biztosítson az apró lábujjaknak, a talprésze pedig kellően könnyű és hajlékony legyen. Utóbbi esetben a bordázottság is fontos kritérium, hiszen védelmet nyújt az elcsúszás ellen. Az ideális lábbeli minden körülmények között támogatja az apró lábakat az egészséges fejlődésben.
Gyereklábbelik – megfelelő és kényelmes megoldás
Annak érdekében, hogy a gyereklábbelik valóban kényelmesek és megfelelőek legyenek, a méretválasztásra is kiemelt figyelmet kell fordítani. Azzal érdemes tisztában lenni, hogy a gyerekek esetében gyorsan változik a lábméret, hiszen évente akár több számmal is nőhet. Emiatt legalább havonta érdemes megmérni az apró talpakat. Ha már nem ideális az adott lábbeli mérete, mihamarabb be kell szerezni egy nagyobb változatot. A gyerekcsizma vagy gyerek sneaker esetében egyaránt fontos, hogy fél-egy centiméterrel hosszabb legyen a gyerkőc lábánál. Azonban túl nagy méret mellett sem szabad dönteni, hiszen a túl hosszú cipő sem egészséges a pici lábaknak, sőt balesetveszélyes is.
Lábbeli gyerekeknek – a termékek széles választéka elérhető a Modivo.hu-n
A gyerekcipők, még a gyerek edzőcipők is különféle színekben és mintákkal kaphatóak. Ennek köszönhetően a cipővásárlás során a kislányok és a kisfiúk is egyszerűen megtalálják a kedvencüket. Azonban a választás során a dizájnt semmiképp sem szabad a kényelem és a minőség elé helyezni. Elsősorban az a fontos, hogy a kiválasztott cipő segítse a pici lábakat az egészséges fejlődésben. Ezután természetesen következhet a dizájn, amelynek eldöntését érdemes a gyermekre bízni, hiszen ő fogja minden egyes nap hordani a kiválasztott lábbelit. A termékek széles választéka elérhető a Modivo.hu-n, ahol többek között olyan népszerű és megbízható márkák közül lehet választani, mint az Adidas, a Boss, a Calvin Klein Jeans, a Columbia, a Converse, a DeeZee, a Diadora, a Fila, a Gino Rossi, a Gess és a Nike.
Cipők gyerekeknek – gyakran ismételt kérdések
Hogyan vásároljunk gyerekcipőt?
Gyerekcipő vásárlásakor érdemes a megbízható márkák termékei közül választani, hiszen a kimagasló minőség csupán ebben az esetben garantált. Továbbá kiemelt figyelmet kell fordítani a kialakításra, a kényelemre és a megfelelő anyaghasználatra. Az olcsó és silány minőségű lábbeliket mindenképpen érdemes kerülni, hiszen hosszú távon komoly problémákat okozhatnak az apró lábak számára. Végül pedig a dizájnra kell figyelni, hiszen elengedhetetlen, hogy a gyerkőc szeresse az új cipőjét.
Milyen gyerekcipőt érdemes választani nyárra?
A nyári gyerekcipők esetében is nagyon fontosak a már említett kritériumok. Ezeknél a lábbeliknél is kiemelt figyelmet kell fordítani a kialakításra, a minőségre és természetesen a dizájnra. Továbbá a legmelegebb hónapokban hordott lábbelik esetében kiemelt fontossággal bír a megfelelő szellőzés, szóval az anyaghasználat is nagy szerepet kap. Vásárlás előtt ezekre gondoljunk!
/shaq-sportcipok-eo-devastator-2-0-aq95042b-rb-piros-5906751574393.jpg)
/dc-shoes-teniszcipo-ceowb-lea-zl-dc001-ch-fekete-5906751897928.jpg)
/adidas-sportcipok-campus-00s-led-lights-comfort-closure-elastic-lace-ki9393-rozsaszin-0000306063174.jpg)
/puma-sportcipok-speedcat-charmies-jr-407430-02-rozsaszin-0000306003835.jpg)
/adidas-sportcipok-superstar-ii-comfort-closure-elastic-lace-kk2125-barna-0000305979070.jpg)
/sprandi-tornacipo-ceo-cp91-25800g-fekete-5907964264583.jpg)
/adidas-sportcipok-adidas-disney-minnie-mouse-grand-court-shoes-kids-ki9185-feher-0000305975454.jpg)
/geox-sportcipok-j-perth-boy-j367re-0bcfu-c4250-s-sotetkek-0000306093461.jpg)
/adidas-sportcipok-tensaur-run-3-0-ih7780-kek-0000303905040.jpg)
/new-balance-sportcipok-p190622m-szurke-0000306080867.jpg)
/dc-shoes-sportcipok-eo-court-graffik-elastic-toddler-dc02547003-fekete-5906751603789.jpg)
/adidas-sportcipok-barreda-decode-jp6728-sotetkek-0000305633606.jpg)
/sprandi-papucs-ceo-cp91-25819-ch-sotetkek-5907964146551.jpg)
/guess-sportcipok-ceowb-bic-gg-68-ss-feher-5907964306825.jpg)
/vans-teniszcipo-c-vero-ls-vn000y7fwww-feher-5907964418313.jpg)
/adidas-sportcipok-tensaur-sport-2-0-if1721-kek-0000303910099.jpg)
/skechers-sportcipok-c-go-run-400-v2-303855l-nat-bezs-5907964133575.jpg)
/crocs-papucs-classic-pop-petals-clog-k-213929-szines-0000306208186.jpg)
/guess-sportcipok-ceowb-25kc1007-fekete-5906751754504.jpg)
/crocs-papucs-infant-crocs-littlestm-clog-11441-feher-0000306207615.jpg)
/skechers-sportcipok-s-lights-tri-namics-2-0-401661l-ormt-narancssarga-0000305799869.jpg)
/skechers-sportcipok-vortex-2-0-400605l-bkcc-fekete-0000305799807.jpg)
/guess-papucs-ceowb-p5010527-fekete-5907964011538.jpg)
/peppa-pig-gumicsizma-ceo-nj-aw26-302pp-feher-5907964283249.jpg)
/vans-teniszcipo-old-skool-v-vn000d3ynvy-sotetkek-0000199856181.jpg)
/adidas-sportcipok-superstar-ii-kk2104-bezs-0000305979131.jpg)
/sprandi-szandal-ceo-cp40-mb520-sotetkek-5906751957646.jpg)
/crocs-papucs-super-mario-core-classic-clog-212138-szines-0000306088269.jpg)
/deezee-szandal-ceo-css20370-17-arany-5906751921319.jpg)
/guess-sportcipok-eo-513-053-1-bezs-5906751757697.jpg)
/geox-szandal-j-s-costarei-g-a-j15eaa-000bn-c1007-s-ezust.jpg)
/geox-szandal-j-adriel-girl-j028mc-0bnew-c1007-s-ezust-0000305700346.jpg)
/reebok-sportcipok-eo-club-c-revenge-slip-on-100246202-rozsaszin-5906751641040.jpg)
/guess-sportcipok-eo-cs25049-01-krem-5906751885994.jpg)
/skechers-sportcipok-meteor-lights-glow-strider-401497l-slor-ezust-0000305774095.jpg)
/tommy-hilfiger-babacipok-t0b9-35210-1755b058-bezs-0000306031777.jpg)
/mickey-friends-papucs-ceo-nj-ss26-203dstc-rozsaszin-5906751619070.jpg)
/adidas-sportcipok-advantage-base-2-0-j-id3889-feher-0000303912291.jpg)
/hunter-gumicsizma-jft6000rma-zold-0000305300119.jpg)
/new-balance-sportcipok-gc9060ex-barna-0000305665256.jpg)
/avengers-papucs-ceo-cp90-aw26-307avmv-fekete-5907964264439.jpg)
/vans-teniszcipo-classic-slip-on-vn000eyebww1-ekru-0000197806133.jpg)
/deezee-papucs-ceo-p3047043dz-szines-5906751906996.jpg)
/kappa-sportcipok-kc-23680z-ch-feher-5904862333489.jpg)
/keen-szandal-seacamp-ii-cnx-1027418-fekete.jpg)
/adidas-sportcipok-superstar-led-lights-comfort-closure-elastic-lace-shoes-ih6388-fekete-0000306048959.jpg)
/vans-teniszcipo-old-skool-v-vn000vhenwd1-fekete-0000208866934.jpg)
/adidas-balerina-ceo-barreda-mary-jane-j-jp6736-feher-5906751517208.jpg)
/guess-papucs-ceowb-k250040-ch-sotetkek-5907964012986.jpg)
/new-balance-sportcipok-gr740sa-barna-0000305665270.jpg)
/geox-tornacipo-j-tippeste-girl-j65n3a-00010-c8006-m-rozsaszin-0000305704542.jpg)
/reima-sportcipok-telmin-5400175a-81b0-zold-0000305735232.jpg)
/michael-michael-kors-sportcipok-atlas-mk03824257-bezs-0000305957634.jpg)
/guess-sportcipok-ceowb-bic-gg-68-ss-feher-5906751847091.jpg)
/primigi-sportcipok-avant-gtx-1431011-s-zold-0000306012295.jpg)
/guess-papucs-ceowb-k250041-ch-sotetkek-5907964012771.jpg)
/crocs-papucs-classic-pop-petals-clog-k-214090-szines-0000306208230.jpg)
/adidas-sportcipok-samba-og-comfort-closure-elastic-lace-jq2028-feher-0000306048799.jpg)
/vans-sportcipok-hylane-vn000e919x11-fekete-0000305873354.jpg)
/roxy-espadrilles-ceo-css20627-02-bezs-5906751840368.jpg)
/patrizia-pepe-szandal-ppj383-31-fekete-0000306132597.jpg)
/hunter-gumicsizma-jft6000rgl-rbp-rozsaszin-2230070287935.jpg)
/guess-mokaszin-ceo-cm250728-9-sotetkek-5906751747070.jpg)
/calvin-klein-flip-flops-v3x8-83332-0058-fekete-0000305867544.jpg)
/patrizia-pepe-papucs-ppj389-31-fekete-0000306132726.jpg)
/mickey-friends-szandal-ceo-nj-ss26-226dstc-vilagos-rozsaszin-5907964008811.jpg)
/puma-szandal-puma-fun-racer-sandal-mesh-v-inf-401576-sotetkek-0000305694461.jpg)
/birkenstock-papucs-boston-kids-1027875-bezs-0000305497178.jpg)
/skechers-sportcipok-uno-lite-310387l-feher-0000304123894.jpg)
/sprandi-szandal-ceo-cp92-26335-khaki-5907964018117.jpg)
/roxy-szandal-ceo-cs8126-01-fekete-5906751979266.jpg)
/guess-sportcipok-eo-ci12-carol-04-bezs-5906751791202.jpg)
/adidas-bakancs-terrex-ax4r-if6525-fekete-0000304036323.jpg)
/hunter-szandal-ceo-cp92-26359-ch-fekete-5906751997734.jpg)
/guess-sportcipok-ceo-cm250815-1-feher-5906751742044.jpg)